Halász Pé      

Domokos Pál Péter >>>>>>>

Domokos Pál Péter - A csángók vándorapostola >>>>>>>

Domokos Pál Péter királysága >>>>>>>

 

Domokos Pál Péter és Lakatos Demeter

 

          Száztíz esztendeje született a moldvai csángómagyarok legendás kutatója, Beke György szavaival: „a csángók vándorapostola”, és száz esztendős lenne  Lakatos Demeter szabófalvi csángó költő. Tíz esztendős korkülönbség volt volt tehát köztük, s kapcsolatuk a nagy távolság ellenére úgy alakult, mintha testvérek, vagy legalábbis közeli rokonok – nyámok – lettek volna. Én magam is Domokos Pál Péter üdvözletével állítottam be első ízben Lakatos Demeterhez valamikor az 1960-as évek végén, s mondhatom: soha jobb ajánlólevelet!

          De vajon mikor ismerte meg egymást a csángó kultúra e két kiválósága? Mikor találkoztak először személyesen? Hogyan tartották és mi jellemezte kapcsolatukat? Ezekről kérdeztem az évforduló alkalmából, Domokos Pál Péter Csíkszeredába látogató lányait, Erzsébetet és Máriát.

 

          A moldvai csángómagyarok sorskérdéseit felvállaló Domokos Pál Péter 1929-ben járt először Moldvában, de a szabófalvi magyarokkal csak második útján, 1932-ben ismerkedett meg közelebbről. Tudomásunk szerint semmi jele annak, hogy már akkor találkoztak volna. Demeter 21 esztendős volt, kitanulta a lakatosmesterséget, végzett a sofőrséggel is, éppen műkedvelő vándor színjátszó társulatát „igazgatta”, bizonyára találhattak volna közös témát. De hát a lakatos Demeter -- noha már verselgetett -- akkor még nem volt „fölfedezett” költő, erre majd csak 1935. november 13-án került sor, amikor Dsida Jenő, a Kolozsváron megjelenő Keleti Újságban közli a csángó népköltő Falevelek hulladoznak det fú a szél című versét. Ez, és a két hónap múlva ugyanott megjelenő Ideszanyám meszéli, hogy biztasszon, járjak szkolába című prózája felkeltette az erdélyi magyar értelmiség – legalábbis egy részének – figyelmét. Eljátszottunk a gondolattal, hogy a csángók sorsa iránt immár elkötelezett, Kolozsváron élő Domokos Pál Péternek talán az 1930-as évek derekán akadt, akadhatott meg a szeme Lakatos Demeter Keleti Újságban megjelent írásain, netán a török nevű erdélyi magyar író, Széfeddin Sefket bej[1] tudósításán, aki 1936-ban, a románvásári „Zöld pipához” címzett fogadóban[2] figyelt föl a rövid, bukaresti eltévelyedés után immár magyarul verselő Demeterre?

Beszélgetőtársaim, Mária és Erzsébet úgy vélik, a kettejük közti közvetlen kapcsolat első jele az a levél, ami 1957 szeptemberében érkezett Szabófalváról Budapestre. Domokos címét talán az akkor nyáron nála járt Bartis Árpádtól kapta meg Lakatos Demeter. Ez után már nem váratott magára sokáig a személyes találkozás. 1958 tavaszán Domokos Pál Péter a Jagamas János, kolozsvári népzenekutató által vezetett csoportos gyűjtőút során otthonában kereste fel a szabófalvi költőt, aki ekkor már komolyan bizakodott magyar nyelven írt verseinek gyűjteményes kiadásában. Ettől kezdve az erdélyi – és magyarországi -- magyar szellemi élet számos kiválósága biztatta Lakatos Demetert verseskötetének megjelenésével. Magyarországon Domokos Pál Péter mellett elsősorban Balás Gábor és Újvári Lajos közölte néhány versét, Erdélyben pedig Bajkó Sándor, Bartis Árpád, Beke György, Domokos Géza, Farkas Árpád, Kallós Zoltán, Méliusz József, Szabó T. Attila -- és bizonyára mások is – bábáskodtak a csángómagyar népköltő verseskötetének megjelenése érdekében.

A Domokos lányok által őrzött levelek szerint különösen Domokos Pál Péter viselte szívén Lakatos Demeter verseinek kiadását. Már első szabófalvi látogatásáról így írt Kallós Zoltánnak küldött levelében: „Megkerestük Demetert Szabófalván és elbeszélgettünk Vele. Bár hosszabb ideig lehettünk volna együtt és többet beszélhettünk volna…! Megállapodásom Demeterrel, hogy mivel verseinek sajtó alá rendezése és kiadása éppen kezedben van letéve,[3] remélem nemsokára napvilágot láthat könyve.”  Méliusz József a Ministrul Învăţământului şi Culturi Editura de Stat Pentru Literatură magyar szerkesztőségéből 1957 októberében egyenesen azt írta Szabófalvára, hogy „A könyv készül, szerettem volna a következő könyvről is tárgyalni.  Hamarosan rá kellett azonban jönniük, hogy a sok ígéretből még nem lesz kötet. Domokos Pál Péter – Bartis Árpáddal és Bajkó Sándorral -- minden lehetőt elkövetett, hogy megvalósulhasson a költő vágya és álma, verseinek megjelenése. Tőle magától tudom, hogy elküldte Lakatos verseit Illyés Gyulának és Kodolányi Jánosnak is, kiktől, mint „népi írók”-tól méltán elvárhatta, hogy fölismerik bennük a kettős -- irodalmi és nyelvtörténeti -- értéket. Szomorúan panaszolta, hogy nem ismerték fel, kezdő költői próbálkozásnak tekintették, s nem a XX. századi nyelvemléket látták bennük. Erdélyben is kicsinyes szempontok akadályozták – a politikaiak mellett -- a csángó költő verseskötetének megjelenést. Pedig Bartis Árpád már 1959-ben megírta Domokosnak, hogy a bukaresti állami könyvkiadó tervezi a megjelentetését, és „már előleg is van”, de még 1971-ben is csak arról tudott beszámolni levelében, hogy a Kriterion két éve „foglalkozik a kiadás gondolatával, de nem tudták eldönteni [két év alatt!], hogy az eredetivel párhuzamosan magyarázatot, avagy átköltést (sic!) is közöljenek?”

          A nemakarásnak természetesen nyögés lett a vége. Elsősorban szegény Lakatos Demeter nyögött, hiszen verseskötete – bármilyen kétes – dicsőség helyett sorozatos csalódásokat okozott neki. Pedig Domokos Pál Péteren nem múlott. Már 1958-ban, Kallóshoz írt levelét így végzi: „Legsürgősebben tehát Demeter könyvéről kérek pontos tájékoztatást, e percben miként áll a kiadás ügye.” Közben a körülményekhez képest folyamatosan tartották egymással a kapcsolatot, előadásaiban, cikkeiben méltatta a költő jelentőségét[4], verseinek kéziratait különböző tudományos gyűjteményekben helyezte el, a kapott összegeket pedig elküldte Demeternek.

Részlet egy 1963 áprilisában kelt levélből: „Beláthatatlan ideje nem hallottam semmit Magukról. Úgy megszakadt levelezésünk, mintha elvágta volna valaki. Azóta fél évig halálos betegen feküdtem szívkoszorú-érelmeszesedéssel. Most jobbacskán vagyok. (…) Ha ideje van, jöjjön el hozzám Budapestre! Látogasson meg! Lakásról és ellátásról ittléte alatt gondoskodom” – írja a levelet bizonyára elolvasó szekusokra gondolva. Három esztendő múlva (1966. június) pedig: „Otthon jártam, a szép Csíksomlyón. Gondoltam, valami módon Demeterhez is eljutok, de ezúttal nem sikerült. Ha még élünk, majd talán máskor. Demeter verseit jogainak fenntartása mellet a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárának ezer lej ellenében eladtam, (…) ezt nemsokára meg fogja kapni postán, egy barátomtól. ” Ebben a levélben -- akárcsak ötnegyed évszázada Döbrentei Gábor Petrás Incze Jánoshoz – Domokos is kérdéseket intéz Demeterhez, s arra kéri, írná le számára a szabófalvi szántás-vetés eszközkincsét, technikáját. „Örvendenék – teszi hozzá --, ha egy szekeret is leírna, annak minden részével.” Milyen értékes néprajzi anyagot jelenthetnének ma ezek az adatok! A csángó költő pegazusát azonban nem sikerült eke elé fogni, de az is lehet, hogy Demeter néprajzi levele is – oly sok leveléhez, verséhez hasonlóan -- a „kémelhárítás” valamelyik ügyosztályán végezte. Mert ha elküldi, Domokos Pál Péter biztosan szerét ejti, hogy megjelenjék valamelyik néprajzi fórumban.

          Hiába volt minden igyekezet, Lakatos Demeter versei, ezek a XX. század végi magyar nyelvemlékek, az irodalmi és a tudományos vaskalaposság miatt szerzőjük életében nem jelenhettek meg kötetben, mint ahogy ő sem juthatott el oda, ahová mindig vágyott, „...hul a nap minden őszte leszentül…”[5] Csak halála után látott napvilágot három válogatás és egy teljességre törekvő kiadás verseiből és prózai írásaiból.[6] Hogy megjelenésükben mekkora szerepe volt, mekkora lehetett az ügyet oly következetesen szívén viselő Domokos Pál Péternek, azt aligha lehet súllyal, méterrel, százalékkal kifejezni. Hiszen ő volt az, aki a hozzá látogató fiatal költő, Libisch Győző figyelmét Lakatos Demeterre irányította, és „megbízta” őt a versek összegyűjtésével, sajtó alá rendezésével. De ha csak a kötetek anyagának összeállításában nyújtott önzetlen segítségre, a saját tulajdonában lévő versek, levelek közlésre való átengedésére és a tájszavak értelmezéséhez adott értékes útmutatásra gondolunk, akkor is kimondhatjuk, hogy Domokos Pál Péter segítő közreműködése nélkül egyik versgyűjtemény sem születhetett volna meg; a Búcsú az ifjúságtul című kötet kiadására pedig „Domokos Pál Péter áldozatkészségéből kerülhetett sor.”

          Domokos Pál Péter nagyon jól tudta, hogy kit és mit támogat, amikor tartotta a moldvai magyarság konok élniakarásának mindnyájunk számára példát mutató Lakatos Demeterben a lelket, szakmai védőernyőt nyújtott számára, továbbá sürgette és pénzelte versesköteteinek kiadását. Ő pedig hálás volt minden segítségért, tanácsért, támogatásért. Leveleiben Kedves Domokos Testvérnek szólította idősebb barátját, s hozzá írta egyik legszebb, legbensőségesebb szeretetről tanúskodó versét.

 

 Kedves Domokos bácsi

 

Bocsásond meg, gyirend írak,

érty maga helyzetet:

meg holt anyám, árva vagyak,

kell  halny a hegyeket.

Kis korámbul árva vultam,

apám meghult rázbelbe,

harcat vittem pulickáirt,

mint szolga, idegenbe.

Hála istenek jól vagyak,

neky kezdett főny bor,

mégis magának is írny

el került talán a sor.

Hogy míg viszi az életvel?

Egissígivel hogy áll?

Maga él vagy száz esztendűt,

Nem iszik és nem pipál.

Mikor míg jön hozzám felé?

Nyáron hollottam, míg járt.

Nekem vágyam Budapesttül

Örökre, hiszem, elzárt;

Azt hiszem, meg fogok halny,

A lábam oda nem lép.

Azt mondja az egísz világ:

Fővárosuk dorsa szíp.

Mit csináljak? – ez az élet,

Ebben a századba élünk:

Úgy meg átkozott o sorsunk,

hogy egy másiktul félünk.

 

Huszonnyolc verssor, s benne van kettőjük kapcsolatának minden melegsége, ragaszkodása. Mint ahogy példaértékű az is, hogy az 1990-ben, Belső-Magyarországon megalakult, a csángómagyarok iránt érdeklődő és értük tenni is akaró embereket összefogó egyesület Lakatos Demeter nevét vette fel, tiszteletbeli elnöke pedig Domokos Pál Péter lett.[7]


 


[1] Török nevű, erdélyi magyar író (1913 – ?1967)

[2] A hét vár országa. Bp. 1941. 211.

[3] Domokos Pál Péter tudomása szerint.

[4] Domokos Pál Péter és a csángó magyarok. Vigília 1972. július, 474.

[5]… hol a nap minden este leáldozik…

[6] Csángó strófák. Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 26. Szerk.: Hajdú Mihály.  Udvardy Frigyes Lakatos Demeter-bibliográfiájával. Kiadja az ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárási Tanszéke, valamint az MTA Nyelvtudományi Intézete. Bp.1986.; Csángú strófák. Válogatott versek. Vál., bev.:  K. Lengyel Zsolt, Szabó T. Ádám, Szász Judit Anna. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadása. Bern 1988.; Búcsú az ifjúságtul. Sajtó alá rendezte: Libisch Győző. Áramlat Kiadó. Budafok 1992.; Csángú országba I-II. Összegyűjtött versek, mesék és levelek. Összeállította: Libisch Győző.  Kiadja a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület. Bp. 2003.

[7] Halász Péter: A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület története. Csángó füzetek 3. Kiadja a LDCSKE. Bp. 2002.

 

Domokos Pál Péter >>>>>>>

Domokos Pál Péter - A csángók vándorapostola >>>>>>>

Domokos Pál Péter királysága >>>>>>>

Honlap  e-mail Webmester